Ebben a cikkben
Hollywood a világ legszebb nőjeként hirdette, ő pedig a forgatások után a rajzasztalnál ült. Hedy Lamarr találmánya évtizedekig egy fiókban porosodott, a története pedig egyszerre szól zsenialitásról, előítéletről és arról, hogyan születnek a legendák.
Bécstől Hollywoodig
Hedwig Kiesler 1914-ben született Bécsben, jómódú családban. Apja bankigazgató volt, aki a séták során elmagyarázta a kislánynak, hogyan működik a villamos vagy a nyomdagép. A gyerek ötévesen szétszedett, majd összerakott egy zenedobozt. A pályája mégsem a műszaki egyetem felé vitt, hanem a filmstúdiókba. Tizenévesen már forgatott, egy 1933-as cseh film pedig botrányos jelenetei miatt egész Európában ismertté tette a nevét.
Ugyanebben az évben feleségül ment Friedrich Mandlhoz, Ausztria egyik leggazdagabb fegyvergyárosához. A házasság aranykalitka volt. Mandl féltékenyen őrizte a feleségét, aki viszont háziasszonyként ott ült azokon a vacsorákon, ahol mérnökök és katonatisztek tárgyaltak távirányítású fegyverekről és a rádiójelek zavarásáról. Senki sem gondolta, hogy a szép fiatalasszony figyel, és érti is, amit hall.
1937-ben megszökött. Párizson át Londonba ment, ahol találkozott Louis B. Mayerrel, az MGM stúdió vezetőjével. Az Amerikába tartó hajón már szerződés volt a zsebében, és új neve is lett: Hedy Lamarr.
A feltaláló, akit senki sem keresett a szépség mögött
Hollywoodban gyorsan sztár lett, de a szerepei ritkán kértek tőle többet a megjelenésénél. Ő maga keserű iróniával mondogatta, hogy csillogónak lenni nem nehéz, elég mozdulatlanul állni és butának látszani. A partik untatták. A házában berendezett egy sarkot rajzasztallal és szakkönyvekkel, a forgatási szünetekben pedig ötleteken dolgozott. Howard Hughes, a repülőgépgyáros milliárdos mérnököket és eszközöket bocsátott a rendelkezésére. Lamarr többek között áramvonalasabb szárnyformát javasolt neki, halak és madarak alakját tanulmányozva.
A szabadalmi hivatal iratai nem kérdezik, hogy a feltaláló mivel keresi a kenyerét. A kortársak annál inkább.
Egy vacsora, egy zeneszerző és nyolcvannyolc frekvencia
1940-ben Európában már dúlt a háború, a német tengeralattjárók pedig sorra süllyesztették el a hajókat az Atlanti-óceánon. Lamarr szeretett volna tenni valamit. Tudta a bécsi vacsorákról, hogy a rádióval irányított torpedó nagy gyengéje a zavarás: ha az ellenség megtalálja a frekvenciát, elnyomja a jelet, és a torpedó célt téveszt.
Az ötlete az volt, hogy az adó és a vevő ne egyetlen frekvencián beszéljen, hanem előre egyeztetett rend szerint, gyorsan ugráljon sok frekvencia között. Aki nem ismeri a sorrendet, csak töredékeket hall, és nem tudja követni vagy elnyomni a jelet.
A megvalósításhoz egy valószínűtlen társ kellett. George Antheil avantgárd zeneszerző volt, aki a húszas években Párizsban botrányt keltett egy darabjával, amelyben több gépzongorát próbált összehangoltan megszólaltatni. Pontosan ez a tapasztalat hiányzott: hogyan lehet két távoli szerkezetet tökéletes szinkronban léptetni. A megoldás a gépzongorák lyukszalagja lett. Az adóban és a vevőben azonos lyukkártyás tekercs futott volna, amely 88 frekvencia között váltogat. A szám nem véletlen: ennyi billentyű van a zongorán.

A szabadalom és a fiók
Az amerikai szabadalmi hivatal 1942. augusztus 11-én adta ki a 2 292 387 számú szabadalmat titkos kommunikációs rendszerre. Lamarr az iratban akkori házassági nevén, Hedy Kiesler Markey-ként szerepel. A feltalálók a találmányt felajánlották a haditengerészetnek.
A haditengerészet nem élt vele. A lyukszalagos mechanizmust túl nehézkesnek ítélték egy torpedóba, és a korabeli beszámolók szerint az is közrejátszott, hogy a tisztek nem vették komolyan egy színésznő és egy zeneszerző ötletét. Lamarrnak azt tanácsolták, hogy a hírnevével inkább hadikötvényeket adjon el. Megtette: egyetlen körúton több millió dollárnyi kötvényt értékesített. A szabadalom közben lejárt, és a szerzők egyetlen centet sem kerestek vele.
Mi igaz a legendából?
Az utóbbi években elterjedt az állítás, hogy Hedy Lamarr találta fel a wifit. Ez így túlzás, a valóság pedig érdekesebb. A történet tisztességes változata több részből áll.
- A frekvenciaugratás gondolata nem tőle ered. A század elejétől több mérnök, köztük Nikola Tesla szabadalmai is tartalmaztak hasonló elvet, és a harmincas években mások is dolgoztak rajta. Lamarr és Antheil ezekről nagy valószínűséggel nem tudott.
- A saját megoldásuk eredeti volt. A szinkronizálás lyukszalagos módszere és a torpedóirányításra szabott rendszer az ő munkájuk, amelyet a szabadalmi hivatal újdonságként ismert el.
- A katonaság később használta az elvet. Az elektronikus változatok a hatvanas évek elejére jelentek meg amerikai hadihajókon, és a szórt spektrumú kommunikáció azóta a katonai rádiózás alapja.
- A mai vezeték nélküli technológiák rokonok, nem leszármazottak. A Bluetooth valóban frekvenciaugratással működik. A wifi és a mobilhálózatok többnyire a szórt spektrum más módszereit használják, amelyek ugyanabba a családba tartoznak.
A késői elismerés
Lamarr filmes karrierje az ötvenes években leáldozott. Idős korára visszavonultan élt Floridában, és szinte csak telefonon érintkezett a világgal. A műszaki közösség a kilencvenes években fedezte fel újra. 1997-ben az Electronic Frontier Foundation úttörő díjjal tüntette ki őt és a már elhunyt Antheilt. A beszámolók szerint a hírre szárazon csak annyit mondott: éppen ideje volt.
2000-ben halt meg, 2014-ben pedig beiktatták az amerikai feltalálók hírességeinek csarnokába. A német nyelvű országokban a születésnapján, november 9-én tartják a feltalálók napját.
A feltalálás egész életében elkísérte. A feljegyzések szerint dolgozott egy vízben oldódó, szénsavas italt adó tablettán, amely saját bevallása szerint csúfos kudarc lett, mert az íze gyógyszerre emlékeztetett. Tervezett jobb közlekedési lámpát és praktikusabb zsebkendőtartót is. Az ötletek többségéből nem lett termék, de a szokás megmaradt: ha valami bosszantotta, nem panaszkodott, hanem rajzolni kezdett.
Egy élet két idővonala
| Év | A színésznő | A feltaláló |
|---|---|---|
| 1914 | Megszületik Bécsben | Apja a gépek működését magyarázza neki |
| 1933 | Európai hírnév, házasság Mandllal | Fegyvertechnikai beszélgetések tanúja |
| 1937-1938 | Szökés, hollywoodi szerződés | Otthoni műhely, kísérletek |
| 1940-1942 | Az MGM egyik legnagyobb sztárja | Közös munka Antheillel, szabadalom |
| 1997 | Rég visszavonult | Úttörő díj a műszaki közösségtől |
| 2014 | A feltalálók hírességeinek csarnoka |
Hedy Lamarr története azért marad érdekes, mert nem illik egyetlen fiókba sem. Nem volt képzett mérnök, mégis működő ötlete született. Nem ő találta fel a modern vezeték nélküli világot, mégis ott áll annak családfáján.
Két kérdés a végére: hány ötlet veszhetett el azért, mert nem attól jött, akitől a kortársak várták? És mi kinek a javaslatát hallgatjuk ma fél füllel, csak azért, mert nem „szakember”?
